News
Életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik eljárás egy 16 éves fiú és 18 éves bátyja ellen – közölte vasárnap a rendőrség.
A Veszprém vármegyei Egyházaskeszőnek jelenleg 481 lakosa van. Innen származik a milwaukee-i Marquette Egyetem leghíresebb professzora, akinek Amerikában nyilván hosszasan kellett betűznie szülőhelyét ...
A tulajdonos Mol-csoport telekvásárlási előszerződést kötött a Fóti úti korábbi Tungsram-telepre, a tervek szerint ide ...
Az amerikai csapatok csapást mértek Irán három fő nukleáris létesítményére – jelentette be Donald Trump a Reuters szerint. Az elnök egyben figyelmeztette Teheránt, hogy még pusztítóbb támadásokra szám ...
Megint késtek szombaton a balatoni vonatok, ám a térkép kikapcsolása miatt ez egyáltalán nem feltűnő
Úgy tűnik, hogy az állam megpróbálja kevésbé látványossá tenni a késéseket. A Balaton és Budapest között közlekedő vonatok ...
A Giant (Óriás) tavalyi teltházas sorozata után a londoni West End közönsége elé került Mark Rosenblatt ellentmondásos, ...
A világ észleléséhez való viszonyunk egyre gyorsabban változik, és ezt egy emberöltőn belül megtapasztalni legalább annyira ...
A Pitymalló Kesely művésznéven is ismert szerzőpáros két tagja csaknem félszáz esztendeje ismeri egymást. Színdarabjaik ...
Nagymama pont olyan diszkréten és észrevétlenül halt meg, ahogy élt. A reggeli nagyviziten gyenge hangon, de érthetően ...
– Gyere, dobáljuk meg azt a büdös vénasszonyt! – kiáltott fel Dorci barátnőm, amikor kiértünk a térre. – Már megint ...
Láng Zsolt kivételes műve, a négyrészes – eredetileg 1997–2011 között megjelent – Bestiárium Transylvaniæ először vehető ...
Schengen hétszáz lelket számláló szőlőtermelő falucska Luxemburgban. Noha az Európai Uniót mindenki ismeri, Schengen neve ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results